„Nagyon örülök, hogy több mint 3 éve rátaláltunk Krisztára, a kutyusunk, Gery csodatevőjére!
Nem túlzás, amikor azt érzem, hogy a kutyánk életét mentette meg a kitartó munkájával, amit Kriszta egyáltalán nem munkának nevez, Neki ez a küldetése.
Rögtön egy olyan összhang alakult ki közöttünk, amit ma már barátságnak mondanák.
Pedig az első időkben féltem, biztosan ez a legjobb megoldás szeretett kutyusunknak? (akinél részleges keresztszalag-szakadást állapítottak meg az orvosok, és az egyetlen megoldásként a műtétet javasolták)
Beigazolódott, hogy Kriszta kitartó, rendszeres kezelésének köszönhetően el tudtuk akkor kerülni a műtétet, az orvosunk sem hitt a szemének. Egy év múlva viszont egy éjszakai macska kergetésnek az lett a következménye, hogy elszakadt a keresztszalag, és azonnal műteni kellett Geryt.
A műtét után napi rendszerességgel jött Kriszta, és időt, fáradtságot nem kímélve tornáztatta a műtött lábat. Neki köszönhető, hogy a 12 éves szemem fénye kitűnő állapotban van, azóta is heti rendszerességgel jön kényeztetni Geryt, állapotát nyomon követi, sőt a szívén viseli.
Nyugodtan hívhatom, kereshetem bármi kutyás gondommal, kérdésemmel, mindig készséges, szakszerű tanácsot ad.
Csak a legjobbakat tudom mondani Krisztáról, és a munkájáról, csak ajánlani tudom!!!!!”
„Közel két éve, hogy megkerestük Krisztit. Kellykénél megállt az orvostudomány, jöhettek az alternatív gyógymódok. Krisztivel, a korkülönbség ellenére hamar megtaláltuk a közös hangot – az állatok szeretete és tisztelete – így könnyű együtt dolgozni, ami még fontosabb Kelly imádja az első perctől. Mondhatom „szerelem” első látásra! Hiszem, - abban, hogy ma is vidám, boldog Kutyus – nagy szerepe van Krisztinek. Ha esik, ha fúj mindig, minden körülmények között Kelly rendelkezésére áll, maximálisan figyelembe véve a mi igényeinket. Az első időben Ő jött Kellyhez, masszírozta földön, a fekhelyén, vagy az ágyon – attól függően Kelly hol kívánja. Mostanában mi járunk Krisztihez, Kelly mintha haza járna, örömtáncot lát mikor meglátja. Minden találkozáskor a masszírozás előtt fülétől a farkáig átvizsgálja, ellát minket jó tanácsokkal, hogy tornáztassuk, „masszírozzuk”. Úgy érzem, hogy Krisztivel egy új taggal bővült családunk. Remélem, még nagyon sokáig kényezteti Kellyt! Köszönet az odaadó munkájáért!”
„Zara most már 2,5 éves, vidám, jó kedélyű, hűséges társam.
Kölyök korában olyan problémával küszködtünk, hogy rendszeresen meghúzta úgy a hátsó lábait, játék, futkározás, ökörködés közben, hogy nem telt el olyan hónap, hogy ne húzta volna a lábát. Az állatorvos azt javasolta, hogy ha egy kicsit “nagyobb” lesz, túl kell esni egy térd műtéten. Na ez az amit nem szívesen hall egyik gazdi sem. Így jött az internet és alternatív gyógymód keresése. Akkor találtam rá a kutyamasszázsra és egyben Krisztinára, aki kedvesen, aranyosan, lelkesen fogadott bennünket. Nem gondoltam, hogy létezik ilyen, hogy kutyamasszázs… El se tudtam képzelni, ezt Zara hogyan fogja bírni. Nagy meglepetésemre, ahogy az embereken is, látszott a kutyán is, hogy élvezi és jól esik neki. Egy óra kemény masszázs után, következett még egy alkalom és a határozottan szebben és jobban tudott mozogni, Zara.
Ez nem az a gyógymód, amiben hinni kell. Ez az, ami tényleg segít. Mindenkinek csak ajánlani tudom Krisztina csoda kezeit.”
„Igazi elkényeztetett, barátságtalan tacsim hàt- ès gerincfájdalmai miatt kerestem fel egy barátnőm ajànlàsàra Krisztàt. Nagyon féltem, hogy fog az èn elutasító, morgós Kedvencemhez èrni, de Kriszta végtelen kitartással, kedvessèggel nyerte el kiskutyàm szìvèt ès masszàzzsal segített enyhíteni hàtfàjdalmait. Örülök, hogy egy ilyen, szakmáját szerető, korrekt masszőrre találtam Kriszta személyében.
Szívvel lélekkel csinálja! Ezért olyan tökéletes! Sugárzik lényéből a szeretet, a harmónia, a boldogság, az hogy segíteni akar kutyusodnak, hogy neki jó legyen! Ha tehetitek, egyszer legalább ki kell próbálnotok, hogy megérezzétek, milyen jótékony hatással van Kedvencetekre!!! Köszönöm!”
„Szőke Krisztina személye és a mantrailing fogalma számomra elválaszthatatlanok egymástól. Kriszti mindig derűs, pozitív kisugárzásával, hatalmas szakmai tudásával és lelkesedésével tanította és tanítja ma is Nekünk ezt a csodás sportot. Egy életre megfertőzött a mantrailing iránti szeretetével és tulajdonképpen Ő vezetett be az igazi, nagybetűs kutyás társadalomba. Az új technikák, ismeretek megszerzése végett Krisztina folyamatosan továbbképzéseken, szakmai szemináriumokon vesz részt, amelyekre – mint végzetesen elkötelezett gazdi és tréner – immár Én is elkísérem. A szakma iránti megingathatatlan munkájával valóban képes új dimenziókat nyitni az emberek életében.”
„Ő a 40 kg os " ölebem ",Alma,egy mentett, tosa inu jellegű 3 éves ebzet. Diszpláziára való hajlam miatt kerestem neki terapeutát, többet ki is próbáltunk, de tudni kell Almáról, hogy válogat,nehezen oldódik idegennel,így jutottunk Krisztához, aki első pillanattól elvarázsolta a mamlaszom,örömmel,félelem nélkül, teljes bizalommal van felé, mozgása szebb lett,a hátsó lábaira is brutál izom jött..Nem lehetek elég hálás miatta.”
„Szerintem a kép elmond mindent, ilyen a viszonyuk. :)”
„Kriszti nyugodt, derűs személyisége nemcsak a gazdikat, a kutyákat is elvarázsolja. Mindig kedves és olyan profi módon ér a kutyákhoz, hogy még a legpörgősebb négylábú is ellazul a kezei alatt.
Egészséges vagy műtét után lábadozó ebeknek is kiváló, ajánlom mindenkinek!”